10. fejezet - részlet :)

2013. május 17., péntek


Körülbelül egy hónapos kihagyás után itt van az Igenis, Úrnőm 10. fejezetének az eleje :) Az Indica hallgatása valahogy visszahozta az ihletemet, különösen ez a szám, ami szerintem annyira illik erre a történetre :) 


Reggel, amikor Carina felkelt, William ott ült az ágya szélén, egy újsággal a kezében.
- Jó reggelt, Úrnőm. Ezt talán érdekesnek fogja találni - adta William Carina kezébe az aznapi lapot. Egy cikkre bökött hosszú mutatóujjával.
„Nagy erőkkel keresi a Scotland Yard az eltűnt grófkisasszonyt” - harsogta a cím, és alatta ott virított Carina portréja.
„Carina Monica Gray kisasszony (született London, 1879. március 4) szeptember hó huszonharmadikán tűnt el. Valószínűleg elszökött, de az sem kizárt, hogy elrabolták. Szerető édesapja és mostohaanyja rendkívül aggódnak érte, és…”
Carina csak idáig jutott el a cikk elolvasásában, mert olyan dühös lett, hogy összegyűrte az újságot, és elhajította.
- Még hogy „szerető édesapa”! Nem, én kizárt, hogy hazamenjek!
- Itt akar bujkálni örökre? Előbb-utóbb felfedezik, és akkor haza kell mennie.
- De én nem akarok! William, ne engedd, hogy rám találjanak! - nyöszörgött vékony, elnyújtott hangon.
- Akkor el kell hagynunk Londont.
- Mégis hová mennénk? - kérdezte Carina kétségbeesetten.
- Tudok egy helyet, ahol biztos, hogy nem találnak ránk.

~~*~~

- Messze van még?  - kérdezte a lány. Nagyon elfáradt a hosszú úttól, amit gyalog tettek meg, miután leszálltak a vonatról egy óra zötykölődés után. Egy erdőn mentek keresztül épp. William azt mondta neki, hogy gyalog a legbiztonságosabb, és így a legkisebb a lebukás veszélye. Vonatra is úgy lógtak be, és a rakomány között utaztak. Carina ezt meglehetősen megalázónak találta, ezért szálltak le. Méltatlannak érezte, hogy ő, egy grófkisasszony zöldségek között hánykolódjon.
- Hamarosan odaérünk.
- Elfáradtam! Vigyél a karodban!
- De kisasszony, a csomagok... Nincs több kezem.
- Hát jó… - fonta keresztbe Carina a karját, és felhúzta az orrát. - A te lelkeden fog száradni, ha összeesem a fáradtságtól!
- Szeretne pihenni? Mert megállhatunk
- Nem szükséges - felelte a lány dacosan.
Titokban azt kívánta, hogy bár esne össze, csak hogy lelkiismeret-furdalást keltsen Williamben. Kezdett az agyára menni a férfi sztoizmusa.
- Ahogy óhajtja. Inni vagy enni kér esetleg?
- Talán kibírom odáig, azt mondtad, mindjárt ott vagyunk!
- Valóban.
Carina próbált szorosan William nyomában maradni, mert abban reménykedett, hogy a férfi megsajnálja, ha látja rajta, mennyire nehezére esik lépést tartani vele. De a férfi észre sem vette, vagy csak nem akarta észrevenni, mennyire küszködik, pedig még egy kis zihálást is megengedett magának. Sőt, úgy érzékelte, mintha egyre gyorsabban lépdelne.
Carina elméjét elborította a méreg.
- Hát nem veszed észre, mennyire szenvedek?! - csattant fel, és megtorpant. Homlokán gyöngyözött az izzadtság, szeplős arca kipirult. Dühösen toppantott.
William megállt, és szembefordult a lánnyal. Szája sarkában mosoly bujkált.
- Ha emlékszik, felajánlottam Úrnőmnek, hogy pihenjünk. De ön nem élt a lehetőséggel. Kérem, a jövőben a félreértések elkerülése végett ne a vágyaival ellentétesen viselkedjen, mert esetleg félreérthetik az indítékait - nézett jelentőségteljesen Carinára. - Miért kínozza magát?
- Nem kínzom! Tökéletesen tudom, mi az, amire vágyom!
- Hát mire vágyik? - somolygott William, és közelebb lépett Carinához. Megfogta a kezét, és mélyen belenézett a szemébe. A lány ezen annyira meghökkent, hogy fülig elpirult, és hogy zavarát leplezze, elfordította a fejét.
- Az az én dolgom! - felelte durcásan, és kitépte a kezét a férfi szorításából.  
Blog contents © Igenis, Úrnőm! 2010. Blogger Theme by Nymphont.